udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Schwarz Katalin

2006. augusztus 21.

A többség nem törődik a bánsági kisebbséggel, ezen változtatni kell, a kisebbségi értékeket be kellene emelni a helyi közös értékvilágba – hangsúlyozta Buziásfürdőn a hagyományossá vált Szent István-napok megnyitóján Bodó Barna, a szervező temesvári Szórvány Alapítvány elnöke. A szakmai tanácskozás célja a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió magyar közösségeit felölelő honismereti stratégia bemutatása és megvitatása volt. „A többségben is tudatosítani szeretnénk, hogy Temesvár legrégebbi műemlék épületét Hunyadi-kastélynak hívják” – tette hozzá az elnök. A komplex szemléletmódra alapozott, történelemmel, irodalomtörténettel, néprajzzal és természettudományokkal is foglalkozó honismereti stratégiát Erdei Ildikó pszichológus ismertette. Eszerint e stratégia kulcsszavai: önismeret, önbecsülés, a regionális identitás átérzése és építése. Fontos eleme a stratégiának, hogy fakultatív tantárgyként a kisebbségi oktatási folyamatba bekerüljön a honismeret. Schwarz Katalin pszichológus bemutatta a Bánsági kronológiát, amelynek alapján elkészül majd a honismereti tankönyv. Fontos elem, hogy a kronológiába bekerülő sajátos és különleges történelmi eseményeket egységes szemlélet alapján írják le, attól függetlenül hogy az eurorégió melyik térségében jelenik meg a tankönyv. A tanácskozáson szó esett még a bánsági magyar életrajzi lexikon elkészítéséről. Augusztus 20-án a résztvevők megkoszorúzták Trefort Ágoston egykori kultuszminiszternek a buziásfürdői református imaház kertjében felállított szobrát. Ünnepi beszédet mondott Toró T. Tibor parlamenti képviselő. /Pataki István: Buziásfürdő – honismerettel. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./

2007. január 6.

A temesvári székhelyű Szórvány Alapítvány – európai uniós támogatással – tavaly decemberben elindította a PROMINED elnevezésű projektjét, mely a történelmi Bánság romániai és szerbiai részére vonatkozó kronológia kidolgozására irányul. Ezt kézikönyv formájában jelentetik majd meg a gimnáziumi osztályok számára. A kiadvány a régió társadalmi, kulturális és gazdasági eseményeinek kronológiáját mutatja be román és szerb nyelven – magyarázta Schwarz Katalin, az alapítvány munkatársa –, és a kidolgozása során a romániai és szerbiai történészek mellett segítséget nyújt nyolc iskola a térségből. A tanintézeteket Temesvárról, Lugosról, Resicabányáról és Karánsebesről, illetve a vajdasági Pancsováról, Kikindáról, Nagybecskerekről és Versecről választják ki. Az iskolában helytörténeti csoportokat alakítanak, amelyek többhónapos tevékenységük során reális képet fognak nyújtanak majd a kronológiát kidolgozók számára a témakörökről. A PROMINED hosszú távú célja ugyanis egy közös tantárgy bevezetése a határ mindkét oldalán, és hogy a közösen kidolgozott kézikönyvet használhassák az iskolák, tanárok, diákok. /P. L. Zs.: A Bánság kronológiáján dolgoznak. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 6./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék